Válas György tudományos és mûszaki hírei
Történelem, régészet, antropológia

Mégis volt özönvíz?

 

Sok évtizede tart a vita arról, hogy a bibliai özönvízmítosz valóságos eseményt tükröz-e vagy sem. Eleinte az a nézet uralkodott, hogy valóságos árvíz emlékét õrzi a mítosz, és keresték is a régészek egy rendkívüli méretû árvíz lerakódott hordalékát. Késõbb, amikor egyre újabb és újabb népek mitológiájában találtak többé-kevésbé hasonló özönvízmítoszokat, és nyilvánvalónak tûnt, hogy ennyi valóságos özönvíz egymástól földrajzilag egészen távoli területeken nem lehetett, a globális árvíz pedig lehetetlenség, az a vélemény uralkodott el, hogy az özönvízmítoszok nem valóságos eseményt tükröznek, hanem az emberiség absztrakt félelmét fejezik ki. Az 1980-as évek második felében azonban olyan eredmények születtek a paleoklimatológiai kutatásokban, amelyek ismét más megvilágításba helyezik a kérdést. Volt ugyanis a történelmi kort nem sokkal megelõzõ idõszaknak egy vagy két olyan periódusa, amelyben világszerte, vagy legalábbis a teljes északi féltekén iszonyatos erejû árvizek tombolhattak.

A jégmentes, tehát vízbõségbõl (nem pedig jégtorlódásból) fakadó árvizek mindig akkor pusztítanak, ha valahol nagy mennyiségû hó és jég gyors ütemben olvad. A leghevesebb olvadások természetesen a glaciálisokból az interglaciálisokba való átmenetek során zajlottak le, tehát ezekben az idõszakokban kellettek legyenek a leghevesebb árvizek. Az ilyen átmenetek közül az özönvízmítoszok szempontjából csak a Pleisztocén-Holocén átmenetet, vagyis a legutóbbi eljegesedés utáni olvadást kell tekintetbe vennünk, mert az azt megelõzõ hasonló idõszak jó százezer éve volt, amikor talán még beszélni sem tudott az õsember, nemhogy mítoszokat alkotni.

A nyolcvanas évek második felében a paleoklimatológiai kutatások részletesen feltárták a Pleisztocén-Holocén átmenet kronológiáját. Kiderült, hogy akkor néhány évezred alatt olyan mennyiségû jég olvadt el, hogy az olvadékvíztõl a tengerszint 120 méterrel emelkedett meg. Több jég olvadt el, mint amennyi azóta összesen megmaradt. Az olvadás azonban ez alatt az idõszak alatt távolról sem volt egyenletes. Stagnálási, sõt, visszahûlési idõszakok váltakoztak a heves olvadási idõszakokkal. Az a jégmennyiség tehát, amelytõl 120 méterrel emelkedett a tengerszint, nem a teljes átmenet mintegy négyezer éve alatt olvadt el, hanem a jóval rövidebb tényleges olvadási idõszakokban.

A leghevesebb az olvadás az átmenet elsõ néhány évszázadában volt. Ez azonban 13 000 éve volt, ha akkor mítoszok egyáltalán keletkezhettek, azok aligha maradhattak fenn az írásbeliség kezdetéig. A második leghevesebb olvadási periódus azonban, amely a felsõ Dryas nevû néhány évtizedes erõteljes visszafagyási idõszakot követte, már a történelmi korhoz eléggé közel, i.e. 8250 körül, vagyis alig egy és negyed évezreddel az elsõ városok létrejötte elõtt, alig néhány évszázaddal az úgynevezett mezõgazdasági forradalom (a földmûvelés és állattenyésztés gyors elterjedése) elõtt zajlott le. Ráadásul ebben az alig néhány évtizedes idõszakban a földpálya helyzete miatt szokatlanul erõs volt az idõjárás szezonalitása, vagyis szokatlanul nagy volt a hõmérsékletkülönbség a tél és a nyár között. Emellett még az akkor alakuló legfejlettebb kultúrák mûködési területén rendkívül erõteljes monszuntevékenység is zajlott, 30%-kal erõsebb, mint ami ma a mai monszunövezetben észlelhetõ. (A Szahara ma kiszáradt tavai akkor érték el maximális vízszintjüket, vízilovak és krokodilok hatalmas tömegei népesítették be azt a vidéket, ahol ma a sivatag az úr.) A tél és nyár közötti nagy hõmérsékletkülönbség, amely a nyár elején a monszun iszonyatos felhõszakadásaival is párosult, arra kellett vezessen, hogy a rendkívül gyors olvadás tulajdonképpen nem az egész évre oszlott meg, hanem túlnyomó részben a nyár eleji néhány hétre koncentrálódott, éppen akkorra, amikor a monszunesõ is megállás nélkül szakadt. Így teljes joggal feltételezhetjük, hogy ezekben az évtizedekben az északi félteke legkülönbözõbb részein keletkeztek akkora árvizek, amelyekhez hasonlóknak az emléke nem élhetett az emberiség kollektív emlékezetében, amelyek emellett sokkal nagyobb távolságokra terjedtek ki, mint amit a kor embere bejárhatott (ez a távolság néhány száz kilométer lehetett), és amelyek a legmagasabb fákat, a síkságon található dombokat is teljesen ellepték. Olyan árvizek tehát, amelyek után az életben maradt néhány szerencsés szemtanú méltán tarthatta magát az emberiséget büntetõ istenek megkímélt kiválasztottjának. Vagyis olyan árvizek, amelyekrõl méltán feltételezhetõ, hogy belõlük özönvízmítosz keletkezhetett.

1998. április 2.

Magyar Elektronikus Könyvtár,
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/foldtud/floods.hun


Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.

E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.

 

Vissza a Történelem, régészet, antropológia híreinek tartalomjegyzékére Vissza környezetünk híreinek tartalomjegyzékére
Vissza a hírek tartalomjegyzékére Vissza Válas György honlapjára Válas György tematikus internet-katalógusa