A csillagászok a távolságok mérésében méterrúdként használják a cepheida típusú változó csillagokat. Velük mérik azoknak a halmazoknak és galaxisoknak a tõlünk való távolságát, amelyek már túl messze vannak ahhoz, hogy a távolságukat közvetlen parallaxisméréssel határozzák meg (vagyis annak a két iránynak az eltérésébõl, amelyben a földpálya két szélsõ pontjáról látszanak), de túl közel ahhoz, hogy a vöröseltolódásukból számoljanak távolságot. Emellett ezekkel a változó csillagokkal kalibrálják be a vöröseltolódással való távolságmérést. Így alapvetõ szerepük van a kozmológia legfontosabb paraméterének, a Hubble-állandónak a meghatározásában. Ezért távolságuk meghatározásának pontosabbá tétele alapvetõen fontos tudományos probléma.
A cepheida típusú változó csillagok pulzálnak, az átmérõjük, és ezzel a fényességük periodikusan változik. Távolságmérésre azért alkalmasak, mert egyértelmû összefüggést találtak a csillagászok a fényességváltozásuk periódusideje és az abszolút fényességük között. Így, ha egynek a távolságát kellõ pontossággal megmérik, a periódusidejükbõl és a látszólagos fényességükbõl már tudják a többi ilyen csillag távolságát is. Eredeti kalibrálásuk úgy történt, hogy a mi Galaxisunkon belüli cepheidák közül a legközelebbieknek a távolságát közvetlenül, parallaxisméréssel határozták meg. Így már a távoli halmazokban talált cepheidákból megállapíthatták azoknak a halmazoknak, az idegen galaxisokban talált talált cepheidákból azoknak a galaxisoknak a tõlünk való távolságát. Ezek a legközelebbi cepheidák is túl távol vannak azonban ahhoz, hogy a parallaxismérésük kellõen pontos legyen, ezért a méterrúdnak elég nagy volt a pontatlansága.
Most a Palomar-hegyi Obszervatórium új kísérleti interferométerével dolgozó csillagászok új módszerrel határozták meg a Galaxisunkban található Zeta Geminorum nevû, tõlünk 1169 fényévnyire lévõ cepheida abszolút fényességét. ( Parallaxisa: 2.79±0.81, tehát elég pontatlanul határozható meg.) Azt már korábbi Doppler-mérésekbõl tudták, hogy a 10 napos periódusú változó csillag átmérõjének a változása mintegy 4,2 millió km. Most ehhez meghatározták az interferométerrel a szögméretének a változását, ami 5×10-8 foknak adódott. Ebbõl a két adatból már adódik a csillag valódi átmérõje, ebbõl és a csillag 4,01 magnitúdós látszólagos fényességébõl pedig a tõlünk való távolsága. A kapott távolság 1100±160 fényév. Ez a 13%-os hibahatár csak harmada az eddig elfogadott adat hibájának.
A Palomar-hegyi Obszervatórium új kísérleti interferométere két 40 cm-es tükrû teleszkópot kapcsol össze, amelyek egymástól 9 m távolságra vannak. Így, bár a fényereje csak egy 56 cm-es távcsõ fényerejének felel meg, a felbontóképessége akkora, mint egy 9 m átmérõjû teleszkópé lenne. Ez az interferométer elõkísérlete annak a nagy interferométernek, amelyet Hawaiin, a Mauna Kea obszervatóriumban terveznek felépíteni. Az a nagy interferométer ott a két 10 méteres, egymástól 85 méterre elhelyezkedõ, eleve erre a célra épített Keck teleszkópot kapcsolja majd össze egységes rendszerré, és 2000 végére tervezik elindítani, 2002-re pedig üzemszerûen mûködtetni. Késõbb a két nagy teleszkópból álló interferométert négy kisebb, egyenként 1,8 m átmérõjû teleszkóppal akarják kiegészíteni, így egyrészt azokban az irányokban is képes lesz (kisebb fényerõvel) interferometrikus méréseket végezni, amelyek közel vannak a két nagy teleszkópból álló fõ rendszer bázisvonalához, másrészt a szögfelbontása is jelentõsen tovább javítható lesz, mert a kis teleszkópokkal 140 méterre lesz megnövelhetõ a bázisvonal. A fõ rendszer legnagyobb szögfelbontása hullámhossztól függõen 524 ezred szögmásodperc lesz. A kis teleszkópokkal 30 milliomod szögmásodperc felbontás is elérhetõ lesz.
2000. október 4.
Caltech News Release, September 27, 2000,
http://broccoli.caltech.edu/~media/Press_Releases/PR12081.html
Keck Interferometer,
http://huey.jpl.nasa.gov/keck/
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza a csillagászat, ûrkutatás híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |