Válas György tudományos és mûszaki hírei
Csillagászat, ûrkutatás

Becsapódási kráterlánc a triász végérõl

 

Amikor a Shoemaker-Levy 9 üstökös részekre szakadva csapódott be 1994 júliusában a Jupiterbe, azt mondták a csillagászok, hogy Földünkkel ilyen baleset nem történhet, mert a gravitációs tere kevés egy üstökös darabokra szakításához. A legújabb õsföldrajzi kutatások arra mutatnak, hogy mégis csak megtörtént.

A Földön eddig ismert 150 becsapódási kráter között van öt, amelyikrõl már régóta ismert, hogy nagyjából egy idõben keletkeztek. Azt azonban mindeddig nem vizsgálták, hogy helyezkedtek ezek el egymáshoz képest a keletkezésükkor. Most kanadai, brit és egyesült államokbeli geofizikusok alaposabb vizsgálatnak vetették õket alá.

Elõször is argon-argon módszerrel az eddiginél jóval pontosabban meghatározták a korukat. A becsapódáskor keletkezett tektitek (megolvadt mikroszkopikus üveggömböcskék) vizsgálata azt mutatta ki, hogy nem nagyjából, hanem meglehetõsen pontosan egy idõben, 214 millió évvel ezelõtt, a triász kor végén keletkeztek.

Második lépésként rekonstruálták, hogy 214 millió évvel ezelõtt, a kontinensek akkori helyzetét figyelembe véve, hogy helyezkedett el egymáshoz képest az öt kráter. Azt találták, hogy az ötbõl három, a franciaországi Rochechouart és Manicouagan kráterek, valamint a kanadai Saint Martin kráter egyaránt a 22,8 fok északi szélességen helyezkedtek el, mintegy 5000 kilométeres láncot alkotva, az ukrajnai Obolon' és a minnesotai (Egyesült Államok) Red Wing kráter pedig ugyanolyan (37,2 fokos) deklinációjú pályát jelölnek ki, mint a Rochechouart és a Saint Martin. Annak a valószínûsége, hogy ilyen rövid idõszakon belül véletlenül rendezõdtek így el a becsapódási kráterek, gyakorlatilag nulla. Az eredmény tehát nem magyarázható mással, mint azzal, hogy egy több részre szakadt égitest, valószínûleg üstökös csapódott be a Földbe, és a kráterek így néhány órán vagy néhány napon belül keletkeztek. Közülük a Manicouagan krátert okozó nagyobb darab magában jött, a Rochechouart és a Saint Martin krátereket okozó darabok egymás mögött, az Obolon' és a Red Wing krátereket okozók pedig szintén egymás nyomában. Érkezhettek még további darabok is, de akkor azok a Föld nagyobb részét borító óceánba eshettek.

A Manicouagan kráter több mint egy kilométer átmérõjû, tehát méretében összemérhetõ a dinoszauruszok kihalásáért okolt 170 kilométer átmérõjû Chicxulub kráterrel. Így az öt kráter egyidejû keletkezése hasonló hatással lehetett az élõvilágra, mint a kréta és a harmadkor határán becsapódó (vagyis inkább ezt a határvonalat létrehozó, a fajok tömeges pusztulását okozó) Chicxulub becsapódás. Valóban, a triász végérõl a krétakor végihez hasonló nagymértékû kihalást észleltek a paleontológusok, a triász végén a fajok mintegy 80%-a halt ki, ezzel ez az idõpont az öt legtömegesebb fajkihalással járó korszakváltás közé tartozik a földtörténetben. Ez után a tömeges kihalás után jelentek meg a dinoszauruszok, amelyek a jura és a kréta idõszakok során népesítették be a Földet.

1998. június 17.

University of Chicago Chronicle,
http://www-news.uchicago.edu/chronicle/980319/980319.Crater.html
http://plates.uchicago.edu/~rowley/Craters.html


Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.

E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.

 

Vissza a csillagászat, ûrkutatás híreinek tartalomjegyzékére Vissza az élettudományok híreinek tartalomjegyzékére Vissza környezetünk híreinek tartalomjegyzékére
Vissza a hírek tartalomjegyzékére Vissza Válas György honlapjára Válas György tematikus internet-katalógusa