A spirálgalaxisokon gyakran látják a csillagászok egykori ütközések nyomát. A mi Tejútrendszerünk is össze fog ütközni négymilliárd éven belül az Androméda-galaxissal. Mindeddig azt hitték azonban, hogy a legöregebb és legnagyobb elliptikus galaxisok katasztrófák nélkül fejlõdtek. A Yale Egyetem egy csillagásza most megcáfolta ezt a feltételezést.
A vizsgálat alapja két mélyég-kutatás, amelyeket 4 méteres teleszkóppal végeztek, az egyiket az északi, a másikat a déli féltekén. A csillagász 126 nagyon öreg elliptikus óriásgalaxist talált a felvételeken, és közülük 67, tehát az összesnek több mint a fele mutatta egykori ütközés halvány nyomát, ezen belül a 86 legöregebb galaxis közül 61. Bebizonyosodott tehát, hogy ezeknek az óriásgalaxisoknak a többsége kisebb galaxisok összeolvadásából jött létre. A galaxisokat azért tartják öregnek, mert nagyon öreg csillagokból állnak.
Meglepõ, hogy a vizsgálat szerint a galaxisok ütközése nem indított be gyors csillagkeletkezést, mint korábban gondolták, sõt, lefékezte a csillagkeletkezést. Csak találgatás egyelõre az, hogy talán azért, mert az ütközésben fõ szerepet játszó középponti fekete lyukak összeolvadásukkor felmelegítették az egész galaxist, a csillagkeletkezéshez pedig alacsony hõmérsékletre van szükség.
2005. december 28.
Yale University Office of Public Affairs News Release, December 7, 2005,
http://www.yale.edu/opa/newsr/05-12-06-01.all.html
National Science Foundation Press Release 05-207, December 7, 2005,
http://www.nsf.gov/news/news_summ.jsp?cntn_id=105642&org=NSF&from=news
Scientific American.com, December 06, 2005,
http://www.scientificamerican.com/article.cfm?chanID=sa003&articleID=0003AC5B-BC1C-1394-BC1C83414B7F0000
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza a csillagászat, ûrkutatás híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |