A bolygók szépen bemagolt, közismert sorrendje húsz éven át tévhit volt. A Plútó pályájának excentricitása ugyanis akkora, hogy a Plútó napközeli pontja (perihéliuma) közelebb van a Naphoz, mint a Neptun naptávoli pontja (apheliuma). Mozgásuk során úgy adódott, hogy 1979. január 21. óta a Plútó ténylegesen közelebb volt a Naphoz, mint a Neptun.
1999. február 11-én véget ér ez a kavarodás. 227 és fél éven át, 2226 szeptemberéig ismét rend lesz a bolygók sorrendjében.
Érdekesség, hogy éveken át valamivel késõbbre, 1999. március 14-re várták a csillagászok ezt a helycserét. Csak a legutóbbi mérések pontosították, hogy mikor következik be. A bizonytalanság egyik oka az lehet, hogy mivel a Plútót csak 1930. február 18-án fedezték fel teljes 249 éves keringési idejû pályájának még csak viszonylag kis szakaszát mérték ki, amellett a pályaelemek legbizonytalanabbika a Naptól mért távolság. A másik ok az lehet, hogy a Plútó csak körülbelül hétszer nagyobb tömegû, mint holdja, a Charon. Így a Plútó-Charon rendszer tömegközéppontja jóval a Plútón kívül van. (A Plútó sugara 1137 km, a két tömegközéppont távolsága 19 640 km.) Márpedig bolygópályán nem maga a Plútó kering a Nap körül, hanem a Plútó-Charon rendszer tömegközéppontja. Így maga a bolygó a bolygópálya körüli hullámvonalban kering a Nap körül, mint a mi Holdunk.
1999. február 9.
Sky & Telescope - Sights,
http://www.skypub.com/sights/sights.shtml (Nem archivált oldal.)
Pluto Home Page,
http://www.hawastsoc.org/solar/eng/pluto.htm
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza a csillagászat, ûrkutatás híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |