Az USA Nemzeti Napobszervatóriumában (National Solar Observatory, NSO) egy kutató 1992. óta sok ezer napfolt középponti mágneses terét mérte meg a jelenleg ismert legérzékenyebb módszerrel, a semleges vas 1564,8 nanométeres infravörös spektrumvonala mágneses tér okozta Zeeman-felhasadásából. Meglepõ eredményre jutott. A sok éves megfigyelés észlelési pontjaira egy meredeken süllyedõ egyenes illeszthetõ. Ha a 11 éves naptevékenységi ciklus legutóbbi maximuma óta észlelt volna ilyen csökkenést, abban nem lenne semmi meglepõ, hiszen naptevékenységi minimumban vagyunk. Csakhogy 1992 óta két maximum volt és közöttük egy minimum. A legutóbbi minimum után pedig alig volt növekedés, aztán folytatódott a csökkenés. 3000-3200 gaussról mostanra 2100 gauss tájékára csökkent a napfoltok mágneses tere, ezzel együtt egyre kisebbek a napfoltok. A mágneses terük pedig közeledik a kritikus 1500 gausshoz, ami alatt már egyáltalán nem képzõdnek napfoltok. Ha a csökkenés üteme változatlan maradna, akkor ezért 2015-re minden napfolt eltûnne. Valószínû, persze, hogy a 11 éves periodicitás maximumához közeledve legalább a csökkenés üteme enyhébb lesz.
A mágneses tér csökkenése jó összhangban van azzal, hogy jelenleg, 2008-2009-ben az igazán rendszeres megfigyelések kezdete óta eltelt több mint száz év leghosszabb és legmélyebb napfoltszám-minimumában vagyunk. A legutóbbi maximum óta közel 750 napfoltmentes nap volt, ezek túlnyomó többsége 2008-ban és 2009-ben. Ebben a két évben, tehát több mint másfél éve kimondottan ritkaságszámba mennek a napfoltok, és amelyik meg is jelenik, az is kicsi, gyenge, és hamar elenyészik.
A napfoltok eltûnése a Napról nem rendkívüli jelenség. A középkor során három egymás utáni idõszakban is megtörtént. 1290-tõl 1340-ig zajlott le a Wolf-minimum, 1420-tól 1500-ig a Spörer-mimimum, és 1645-tõl 1715-ig a legjobban tanulmányozott, a Maunder-minimum. Mindhárom idõszakban ritkaságszámba mentek a napfoltok.
Amiért mindez a hétköznapi emberek számára is érdekes, az a klímaváltozás. A három egymást követõ napfoltszám-minimum egybeolvadó hatása következtében a Föld klímája jelentõsen lehûlt, és úgynevezett „kis jégkorszak” alakult ki. A Spörer-minimum idõszakára esett például a magyar történelemnek az a nevezetes tele, amikor a vásározó tömeg a Duna jegén követelte Hunyadi Mátyás királlyá választását. A keményen befagyott Duna jegén, méghozzá nem is akárhol, hanem a Vár tövében, a jobbpart közelében, ahol hõforrások sora (a mai Császár fürdõ, Lukács fürdõ és Király fürdõ hõforrásai) gyengítik a jeget. A mai klíma mellett elképzelhetetlen lenne, hogy ott a jég elbírjon ekkora tömeget, valószínûleg az állataikkal, szekereikkel együtt.
Lehetséges egy újabb „kis jégkorszak”? A legteljesebb mértékben. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, és évtizedekre eltûnnek a napfoltok a Nap felszínérõl, akkor nagy valószínûséggel be is következik. Semmi alapja sincs a „zöldek” azon állításának, hogy a jelenlegi globális felmelegedés kizárólag az emberi tevékenység okozta egyirányú folyamat, amely megfordíthatatlan, legfeljebb fékezhetõ. A múltból ismerjük a földi klíma egy néhány évszázados karakterisztikus idejû ingadozását. Kicsit több mint ezer éve a klíma lényegesen melegebb volt, mit ma. Ekkor fedezték fel a vikingek Grönlandot, ekkor adták neki a „Zöld föld” jelentésû nevét, mert ott, ahol ma csak jégmezõk vannak, zöldellõ rétek özönét találták. Az elmúlt nyáron Pártai Lucia médiameteorológus idõjárás-jelentései közben rémisztõ adatokat olvasott fel a 990-es évek forró nyarairól. Arról például, hogy annak az évtizednek az egyik nyarán Európa minden folyója kiszáradt. Ez nyilván azt jelzi, hogy addigra az elõzõ forró nyarak nyomán teljesen elolvadt az Alpok minden gleccsere, hiszen, ameddig vannak olvadó gleccserek, addig a Duna, a Rajna, a Rhône, a Po és a gleccserekbõl táplálkozó többi folyó nem száradhat ki. A forró idõszak évszázadai után következtek a már említett „kis jégkorszak” évszázadai. Ezekrõl meg télen olvasott fel Pártai Lucia, az akkori telek elrémisztõ hidegeirõl, fenékig befagyott folyókról. Aztán jött a jelenlegi felmelegedés. Mi okunk van azt hinni, hogy ez a felmelegedés már örökre szóló? Sokkal valószínûbb, hogy épp olyan klímaingadozás, mint az elõzõk.
Hogy a jelenlegi globális felmelegedést újabb lehûlés követi, azt tehát szinte bizonyosra vehetjük. Azt azonban, hogy ez a lehûlés most következik be, nem állíthatjuk. Fogalmunk sincs, hogyan alakulnak ki a Napon a napfoltokat okozó mágneses diszkrepanciák. Nincs olyan részletes napmodellünk, amely megválaszolná, mi okozza a napfoltokat okozó mágneses terek jelenlegi csökkenését, így azt se tudhatjuk, folytatódik-e ez a csökkenés, okozza-e majd a földi klíma közeli lehûlését vagy sem. Ezzel kapcsolatban egyelõre minden jóslás csak a „ha” szócskával kezdõdhet.
2009. október 23.
Science(at)NASA, 09.03.2009,
http://science.nasa.gov/headlines/y2009/03sep_sunspots.htm
EOS, Transactions. American Geophysical Union, Volume 90, Number 30, 28 July 2009, pages 257-264,
http://www.leif.org/EOS/2009EO300001.pdf
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.