1979-ben, amikor kutatófúrást mélyítettek az Antarktisz jegébe, a fúrómag elemzésekor négy érdekes, magasan kiemelkedõ csúcsot találtak a nitrátkoncentrációban a felsõ 100 méteren. A magas csúcsokat az tette figyelemre méltóvá, hogy közülük három keletkezésének az idõpontja pontosan megfelelt a történelmi korokban észlelt három közeli szupernóva felfénylési idõpontjának: a legfelsõ az 1604-es Kepler félének, a második az 1572-es Tycho félének, a negyedik pedig az 1181-es szupernóvának, amelyrõl kínai csillagászoktól maradt ránk feljegyzés. (Az 1054-es, a Rák-ködöt létrehozó szupernóvának megfelelõ réteget nem érte el a fúrás.) Csak az 1320±20. évben keletkezett harmadik csúcs maradt megmagyarázatlan. A jégben felszaporodott nitrát valamiképpen a szupernóvákból érkezõ erõs ionizáló sugárzás hatására jöhetett létre. Hogy pontosan milyen mechanizmussal, azt nem derítették ki, de a szupernóva-robbanásokkal való ok-okozati összefüggés már enélkül is, pusztán a három eset pontos idõbeli egybeesése alapján kétségbe vonhatatlan. (A Földet mágneses tere jól védi az ionizáló sugárzástól. Ez a védelem azonban a mágneses pólusok közvetlen környezetében nem érvényesül, ott a mágneses erõvonalak spirális pályán bevezetik az ionizáló sugárzást a felszín közelébe. Az alsó légkört elérõ sugárzás ionizálhatja a levegõ nitrogén- és oxigénmolekuláit, amelyek így egymással reakcióba lépve nitrátionokat hozhatnak létre. Ez például egy lehetséges keletkezési mechanizmus. — A szerk.)
1998-ban a ROSAT mûhold röntgentávcsövének felvételein szupernóva-maradványt fedeztek fel a déli égbolton, a Vela csillagképben. Az alakzat elemzése arra a következtetésre vezetett, hogy a szóban forgó szupernóva, amely egyébként a történelmi kor szupernóvái közül a hozzánk legközelebbi volt, valamikor a 14. század elején tûnhetett fel. Csillagászati feljegyzés azonban ebbõl az idõszakból szupernóváról nem maradt fenn.
Még egy évnek el kellett telnie, mire egy kanadai és egy német kutató felfedezte az összefüggést az egymástól igen távoli két diszciplínában elért kutatási eredmény között. (Korunk tudományának átka a túlspecializálódás. Minden kutató bezárkózik a maga szûk tudományterületébe, és csak nagyon keveseknek van kitekintésük a tudomány más vidékeire.) A ROSAT azt a szupernóvát találta meg, amelyik az addig azonosítatlan nitrátcsúcsot hagyta az Antarktisz jegében. Most, hogy pontosabban sikerült behatárolni a felfénylés idõpontját, már a feljegyzésekben is több eséllyel lehet keresni, hogy hátha valaki mégis feljegyezte a feltûnõ jelenséget. Ezt a keresést éppen nem egyszerûsíti, hogy az arab csillagászok feljegyzéseiben kell kutatni ilyen említés után, hiszen Európában ez még a sötét középkor, akkor az arabok voltak a csillagászat vezetõ hatalma.
A ROSAT felvételek és az antarktiszi jég nitrátprofilja részletes elemzésébõl azt is kiderítették a kutatók, hogy a Vela szupernóvája II típusú szupernóva volt, vagyis egy a Napnál mintegy tizenötszörte nagyobb csillag végsõ felrobbanása hozta létre.
1999. október 22.
New Scientist News, 18 September 1999,
http://www.newscientist.com/ns/19990918/newsstory4.html
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza a csillagászat, ûrkutatás híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |