Az ûrhajózás egyik komoly gondja a hulladékok elhelyezése. Egy ûrhajós átlagosan 2,5 kg hulladékot termel naponta (a kiválasztási termékek vízkivonás után megmaradó részén kívül szennyes ruhát, különbözõ papír és pamut törlõ eszközöket, az élelmiszer csomagolását stb.), de a sok laza anyag miatt ez tömörítetlen formában napi 9 litert tesz ki. Ezzel valamit tenni kell. Kidobni nem lehet, mert az ûrszemét már enélkül is több a kelleténél. A néhány napos ûrutazásokon, például az amerikai ûrrepülõgépen még össze lehet gyûjteni, és az utazás végén vissza lehet hozni a földre. A hosszabb utakon azonban ez megoldhatatlan. A Mir ûrállomáson például az a megoldás, hogy a szigorú takarékossági intézkedések mellett (például egy hétig kell hordaniuk az ûrhajósoknak egy váltás fehérnemût) összegyûjtött szemetet tárolják (ez aggasztóan helyigényes), azután, amikor a Progressz teherûrhajóból kirakodják az utánpótlást, annak a helyére rakodják a szemetet, így az a légkörbe visszatérõ teherûrhajóval együtt elég. Bolygóközi ûrutazásokon ez a megoldás sem jöhet majd szóba.
Orosz kutatók most olyan „baktériumkoktél” kifejlesztéséhez fogtak hozzá, amely képes a kiválasztási termékek maradéka mellett a cellulózt (papírt, pamutot, viszkóz mûszálat, cellofánt) is gyorsan és hatékonyan elbontani, de lehetõleg a mûanyagok közül is minél több félét. Ha ez sikerül, a szennyes papír és pamut alsónemût, a használt papír és pamut törlõeszközöket, a csomagolóanyagok lebontható részét és a biológiai termékeket be kell tölteni a megsemmisítõ reaktorba, ahol azok elbomlanak. A bomláskor termelõdõ metán (például fûtõanyagcellával) felhasználható az ûrhajó vagy ûrállomás kiegészítõ energiaellátására. A le nem bontható anyag (a papír ásványi töltõanyaga, a ruha kapcsai és gombjai stb.) már sokkal kisebb térfogatú, és valószínûleg viszonylag jól tömöríthetõ lesz.
A kutatók munkájuk során ismert, beszerezhetõ baktériumtörzsekbõl indulnak ki. Ezeket részben továbbfejlesztik, részben megfelelõ arányban keverik, hogy a lebontás minden fázisának meg legyen köztük a „felelõse”. A kutatómunkára így is legalább tíz évet szánnak, de a legrosszabb esetben is kész biológiai megsemmisítõ reaktort kell produkálniuk 2017-re, amikorra az oroszok elsõ bolygóközi ûrutazásukat tervezik, valószínûleg a Marsra.
1999. január 26.
New Scientist Planet Science, 12 December 1998,
http://www.newscientist.com/ns/981212/newsstory2.html
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.