Válas György tudományos és mûszaki hírei
Élettudományok

A biodiverzitás ciklikusan nõ és csökken

 

A Berkeley Nemzeti Laboratórium két kutatója a biodiverzitás idõbeli változását vizsgálta, és arra a meglepõ eredményre jutottak, hogy az élõvilág változatossága 62 millió éves markáns periodicitást mutat. Különösen jól felismerhetõvé vált a periodicitás akkor, ha néhány megszorítást tettek a vizsgálat során. Elõször is, a teljes élõvilág helyett a tengeri állatvilágot vizsgálták, mert az sokkal kevesebb körülménytõl függ, mint a szárazföldi, és sokkal biztonságosabban hagy elemezhetõ kövületeket, mint akár a növények vagy a gombák, akár a szárazföldi állatok. Másodszor, a biodiverzitást nem az éppen létezõ fajok számával jellemezték, hanem egy szinttel feljebb, a nemek (genera) számával, mert az lassabban változik, és kevésbé van kitéve az új felfedezésekbõl adódó folytonos változásnak. Harmadszor, csak a földtörténet utolsó 542 évmillióját, a kambriummal kezdõdõ fanerozoikumot vizsgálták, tehát a többsejtû élõlények megjelenésével kezdõdõ kort, mert a prekambriumból nagyon esetleges bármilyen fosszília fennmaradása. Negyedszer, kihagyták a vizsgálatból a nagyon hosszú idõn át fennmaradt nemeket, csak azokat vizsgálták, amelyeknek a megjelenésétõl az eltûnéséig nem telt el több 45 millió évnél. Ilyen megszorításokkal összesen 36 380 nem képezte a vizsgált mintát, ami már igen jó statisztikai mintát jelent. A periodicitás minimumai és maximumai között legalább kétszeres különbség mutatkozik, de vannak olyan periódusok is, amelyek tízszeres különbséget mutatnak.

A talált periodicitás okáról a kutatók semmit sem tudnak, lényegében csak találgatnak. Az egyikük szerint asztrofizikai ok állhat a háttérben, valami úgy perturbálja a legkülsõ üstökös-zónát, az Oort-felhõt, hogy onnan 62 millió évenként indul el a Föld felé üstökösök nagyobb raja. Ezzel az elképzeléssel egybevágna az a tény, hogy a talált periodicitásba beleillik mindkét olyan esemény, amelyrõl már bizonyított, hogy üstökös vagy kisbolygó becsapódása okozta. Beleillik mind a dinoszauruszok eltûnésével járó, 60 millió évvel ezelõtti kréta-paleogén kihalás, mind a perm és a triász határán lejátszódott nagy kihalás. A másik kutató viszont a vulkánosság idõnkénti megnövekedésére gyanakszik, arra, hogy 62 millió évenként keletkeznek a földköpenyben új forró pontok, és ilyenkor nagyon megnõ a vulkánkitörések száma és hevessége. Mindkét elképzelés nélkülözi azonban a komoly tudományos alátámasztást, ezért lehetséges, hogy ezektõl teljesen különbözõ harmadik ok áll a háttérben.

Találtak a kutatók a nemek számában egy 140 millió éves ciklust is, ez azonban statisztikusan nem egyértelmû. Ha mégis létezik ilyen, az a galaksziskarokon való áthaladással jól magyarázható.

2005. április 10.

Berkeley Lab Research News, March 11,2005,
http://www.lbl.gov/Science-Articles/Archive/Phys-fossil-biodiversity.html


Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.

E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.

 

Vissza az élettudományok híreinek tartalomjegyzékére
Vissza a hírek tartalomjegyzékére Vissza Válas György honlapjára Válas György tematikus internet-katalógusa