Válas György tudományos és mûszaki hírei
Élettudományok

Lencsevégen az óriáskalmár

 

Évszázadok óta kering a tengerészek körében a legenda a szörnyûséges óriáspolipról, amely egész hajókat képes lehúzni a víz alá. Sokan hitték ezt alaptalan rémmesének, amíg fel nem fedeztek az elejtett ámbrás cetek bõrén nagytányérnyi tapadókorongoktól származó sebhelyeket. Aztán félig megemésztett karokat találtak a fizéterek gyomrában, még késõbb elpusztult állatok partra vetett maradványaira is rábukkantak itt-ott. Kirajzolódott lassan a legenda mögött rejlõ, bár a legendában természetesen eltúlzott valóság.

Az iszonyatos szörny természetesen hajókat nem képes lehúzni, csak csónakokat, de az is épp eléggé rémisztõ. A legnagyobb talált példányokat 15 méteresre becsülik, amivel még így is a világ legnagyobb gerinctelen állata. Kiderült az is, hogy az óriás lábasfejû nem is polip, hanem kalmár. A felszínre csak egészen kivételesen jön, nagy mélységben él lenn az óceánban. Egyre többet megtudtak a most már tudományos nevet (Architeuthis) is kapó óriáskalmárról, csak egy dolog hiányzott továbbra is nagyon: az élõ állat megfigyelése. Most végre két japán tudósnak ez is sikerült.

Azt már korábban mások megállapították fizéterekre erõsített mérõberendezésekkel, hogy ezek az óriás fogascetek nappal 800 és 1000, éjjel 400 és 500 méter közötti mélységben vadásznak kedvenc csemegéjükre, az óriáskalmárra. A két kutató tehát a 800 és 1000 méter közötti mélységet célozta meg berendezésével. 23 készüléket fûztek fel füzérbe. Minden készülékben egy digitális kamera irányult egy csalira. Mélységérzékelõ kapcsoló kapcsolta be és ki az idõzítõt, hogy a kamera csak a megcélzott mélységben mûködjön, külön mélységmérõ mérte minden felvételkor a mélységet. Az idõzítõ 30 másodpercenként exponált, minden felvételt villanófény segített. A felvételeket és a hozzájuk tartozó adatokat adatrögzítõ tárolta. Egy-egy felvételsor négy-öt órán át tartott. 2004. szeptember 30-a aztán meghozta a várt eredményt, egy sorozat felvételt a csalira lecsapó óriáskalmárról

Kiderült, hogy az állat még agresszívabb, mint korábban gondolták. A nyolc karjánál jóval hosszabb két csápja pedig nem passzív csalogató, mint azelõtt hitték, hanem aktív zsákmányoló fegyver, amely egy pillanat alatt csavarodik rá a zsákmányra szabályos tekercsben, mint az óriáskígyó teste. Váratlan nyereségre is szert tettek a kutatók. A 8 méteresre becsült állat egyik 5,5 méteres csápja beleakadt a berendezést vontató sodronyba, és leszakadt. A kiemelt csápból DNS-vizsgálatot is tudtak végezni, és így minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy a lefotózott állat a partra vetett maradványokból már jól ismert Architeuthis.

2005. október 10.

Scientific American.com, September 29, 2005,
http://www.scientificamerican.com/article.cfm?chanID=sa003&articleID=00030326-0783-133B-878383414B7F0000


Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.

E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.

 

Vissza az élettudományok híreinek tartalomjegyzékére
Vissza a hírek tartalomjegyzékére Vissza Válas György honlapjára Válas György tematikus internet-katalógusa