Ma a tumormûtétek után egy hetet is várnia kell a betegnek a szövettani elemzés élet vagy halál kérdésére válaszoló eredményére. A mûtétet végzõ orvos pedig csak a látvány alapján tud dönteni arról, hogy meddig vágjon, hol a rosszindulatú daganat határa. Biztos, ami biztos, inkább többet vág ki, mint kevesebbet, márpedig például egy agytumor esetén a túl nagy vágásnak is túl nagy a kockázata.
A Sandia Nemzeti Laboratórium kutatói olyan berendezést fejlesztettek ki, amely a másodperc törtrésze alatt különbözteti meg egymástól a rákos és az egészséges sejtet, ráadásul csak akkora, mint egy tízcentes, így még az operáló szike nyelébe is beépíthetõ, a sebész mûtét közben folyamatos választ kaphat tõle arra, hogy elérte-e már a rosszindulatú daganat határát, tehát pontosan addig vághat, ameddig szükséges.
A futurisztikusnak ható mûszer egy mikrokavitációs lézer, a félvezetõ technika csúcsteljesítménye. Félvezetõ technikával készült mikroszivattyúja egyenként juttatja a vizsgált sejteket a készülék szívébe, abba az üregbe, amelyben a mikroszkopikus félvezetõ fényforrással gerjesztett lézersugárzás létrejön. Maga a vizsgált sejt is részévé válik a lézerfolyamatnak, így a sejt nagyon csekély törésmutató-eltérései meghatározzák, hogy létrejön-e a lézersugárzás vagy sem. A csekély törésmutató-eltérések pedig abból keletkeznek, hogy a rákos sejtek bizonyos rendellenes proteineket tartalmaznak.
Az új csodamûszerrel még csak az in vitro kísérleteknél tartanak, még el kell telnie jó idõnek, amíg megjelenik a mûtõben, de szövettenyészetben már biztonságosan különbözteti meg egymástól az asztrocita nevû agysejteket, és azok glioblasztóma nevû rosszindulatú módosulatait.
A most kifejlesztett technika tovább fejlesztve alkalmassá tehetõ sok más feladatra is. Szóba jöhet alkalmazási célként például a robbanószerek érzékeny detektálása, vagy különbözõ szennyezések detektálása a talajvízben, illetve a folyékony hulladékokban.
2000. március 28.
Sandia National Laboratories News Release, March 23, 2000,
http://www.sandia.gov/media/NewsRel/NR2000/candetec.htm
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.