Két 35 millió éves becsapódási krátert találtak az USA atlanti partvidékén. Akkor is a Földnek ütközött tehát egy (legalább) ketté szakadt üstökös, vagy esetleg egy kisbolygó és a holdja. A két kráter közül a nagyobbikat vizsgálták meg részletesen, amely Washingtontól mintegy 200 km-re, a Chesapeake-öbölben található.
A Chesapeake-öböl becsapódási krátere az igazán nagyok közé tartozik, átmérõje 90 km, tehát több mint a fele a legnagyobb, a Chicxulub kráter 170 kilométeres átmérõjének. A becsapódás idõpontjában, a Föld éghajlata nagyon meleg volt, minden jég elolvadt, így a tenger szintje nagyon magas volt. Ez a terület is sekély tengerfenék (kontinentális self) volt. Így a becsapódás törmeléke nem repült el messzire, részben visszahullott a kráterbe, részben a becsapódást követõ szökõár sodorta oda vissza. (A becsapódás nyomán keletkezõ szökõár után mély depresszió keletkezik a tenger felszínén, ebbe megindul a víz visszafolyása, nagy erõvel sodorva a kráterbe a körülötte található mozgatható anyagot. Ahogy a körben mindenfelõl nagy lendülettel érkezõ víztömegek középen összeütköznek és összetorlódnak, újabb szökõár indul el, de a kráter mélyébõl ez már nem tudja kisodorni az oda behullott kõzettömböket. Ez még többször megismétlõdhet, ahogy - sokszorosan kisebb léptékben - a nyugodt vízfelszínre ejtett kõ nyomán sem egyetlen hullám indul el körben kifelé, hanem egymás után több.) A krátert szinte teljesen feltöltötte a belé visszahullott és visszasodródott törmelékes kõzet, a breccsa, amely aztán különlegesen épen megõrizte az évmilliók során a kráter alakját.
A Chesapeake-öböl becsapódási kráterére utaló elsõ jelet a legendás Glomar Challenger fúróhajó fedezte fel 1983-ban, amikor 95. útján olyan rétegen hatolt át a fúrója, amely nagy mennyiségben tartalmazott tektiteket és lökéshullámot elszenvedett ásványokat, fõleg kvarcot. A tektitek milliméteres-centiméteres átmérõjû, olvadt kõzetbõl képzõdött üvegszerû gömbök, a lökéshullámot elszenvedett ásványokat finom repedések hálózata jellemzi, amelyek meghatározott szögeket zárnak be a kristálytengelyekkel. Mindkét formáció kizárólag becsapódási kráterben keletkezik. Az ezeket tartalmazó 20 cm vastag rétegben mikrofosszíliákat is találtak, amelyekbõl meghatározható volt a réteg keletkezésének idõpontja: a felsõ eocénben, 35 millió éve jött létre ez a réteg.
A becsapódási kráterre utaló második jelet vízkutatást célzó szárazföldi fúrásokkal fedezték fel 1986-ban. Az ekkor mélyített négy kutatófúrás közül kettõ olyan rétegen hatolt át, amelyben homok és kõzetdarabok a legteljesebb összevisszaságban voltak, a kõzetek rétegzõdése teljesen szeszélyes irányokban feküdt a vízszintestõl a függõlegesen át a fejreállítottig, és, ami a legmeglepõbb volt, az egymás feletti rétegek életkora is egészen szeszélyesen változott. Volt, ahol egy kõzetdarab húszmillió évvel volt fiatalabb, mint a fölötte fekvõ. A becsapódási kráterre utaló, három évvel korábbi eredmény fényében nyilvánvaló volt, hogy a becsapódás által összetört és felkavart kõzetanyagba hatoltak bele.
A becsapódási kráter felderítésének végsõ lépését 1993-ban hozta meg egy olajkutatási program. Ekkor részletes szeizmikus felvételt készítettek a környékrõl, amely egyebek mellett teljes egészében kirajzolta a becsapódási krátert is.
A becsapódási kráter az arizonai kráterhez hasonló egyszerû kráterekkel szemben az összetett kráterek típusába tartozik. A közepén egy belsõ kráter található, amely mélyen behatol a kristályos alapkõzetbe, és eléri az 1,3 km mélységet. Alatta 8 km mélységig töredezett a kristályos alapkõzet. Ezt a belsõ krátert a feltüremkedett alapkõzetbõl képzõdött gyûrûs hegy veszi körül, mintegy 40 km-es átmérõvel. A gyûrûs hegy körül található a 90 km átmérõjû külsõ kráter, amely azonban már csak az üledékes kõzetrétegeken hatol át, az alapkõzet felsõ határáig. A külsõ kráter külsõ falát több rétegben lecsúszott hatalmas hegytömbök teszik lépcsõzetessé, ez a lépcsõ vezet fel a külsõ peremhegyre. A belsõ és a külsõ krátert a kráterbõl kidobott, majd oda visszajutott anyagból 4300 km³ breccsa tölti ki, a legmélyebb részen 1,2 km mélységben.
A vastag breccsaréteget lefedik a legutóbbi 35 millió évben képzõdött üledékes rétegek, ezek súlya alatt azonban az eredetileg lazán lerakódott breccsa tömörödni és süllyedni kezdett, ettõl a fedõ rétegekben a breccsáig lehatoló törések jöttek létre. Ez a körülmény két szempontból is kihat a vidék mai életére. Egyrészt a kráter feletti településeken labilissá, csúszásveszélyessé teszi a talajt, veszélyeztetve azokat az épületeket, amelyek egy-egy ilyen törésvonal fölé épültek, másrészt a törésvonalak összetörték, széttagolták, használhatatlanná tették a kráter felett és körülötte a víztartó rétegeket, sós tengervizet keverve a víztartó rétegekben áramló édesvízbe. Magát a krátert, a benne felhalmozódott breccsát a tengervíznél másfélszerte sósabb víz tölti ki.
Az 1967. március 23-án vízrebocsátott, elsõ kutatóútjára 1968. augusztus 11-én indított és 1983. november 11-ig mûködõ Glomar Challenger - a világ elsõ mélytengeri fúróhajója - már elsõ útján, második fúrásával hatalmas sikert ért el: felfedezte a tengerfenék sódómjait. Legnagyobb eredménye, amellyel mindörökre beírta nevét az egyetemes tudománytörténet aranykönyvébe, az volt, amikor harmadik kutatóútján az Atlanti-hátság déli szakaszán, Dél-Amerika és Afrika között végzett 17 fúrásával egyértelmû bizonyítékot szerzett a kontinentális kéreglemezek vándorlására, és ezzel a lemeztektonikai elmélet megalapozottságára. Késõbb 30 hónap alatt szisztematikusan végigfúrta az óceáni hátságokat az Atlanti-óceánon, a Csendes-óceánon, az Indiai-óceánon, a Földközi-tengeren és a Vörös-tengeren. Több mint 15 éves életútja során 624 helyszínen 325 548 m kutatófúrást mélyített a tenger- és óceánfenékbe, 170 043 m fúrási magot hozott a felszínre, közben 375 632 tengeri mérföldet hajózva. A legmélyebb óceánfenék, amelybe fúrást mélyített, 7044 m mély volt, a legmélyebb fúrása 1741 méter mélyre ment az óceánfenéktõl mérve, a földkéreg bazalt alapjába 1080 m mélységig hatolt bele.
1998. augusztus 5.
United States Geological Survey Woods Hole Field Center Presentation,
http://woodshole.er.usgs.gov/epubs/bolide/
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
