A Princetoni Egyetem paleoklimatológusai részletesen megvizsgálták, mekkora volt a tenger szintje 125 ezer éve, a jelenlegit megelõzõ legutóbbi interglaciálisban. 30 helyen végeztek vizsgálatot szerte a földkerekségen, hogy kiküszöböljék a helyi hatásokat. Azt találták, hogy a kérdéses idõpontban 6,6-9,4 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint ma, a hõmérséklet pedig 3-5 °C-kal volt magasabb.
A kutatók ebbõl azt a következtetést vonták le, hogy még sürgõsebb a megegyezés az üvegházgázok kibocsátásának visszafogásáról, mint eddig gondoltuk. Pedig hát a dolgot logikusan végiggondolva pont az ellenkezõ következtetésre lehet jutni. Ha 125 ezer éve, amikor az emberi tevékenység még teljesen elhanyagolható volt, ilyen magasra emelkedhetett a hõmérséklet és a tengerszint, az arra utal, hogy a hõmérséklet és a tengerszint az emberi tevékenységtõl független okokból emelkedik.
Mi, akik (az önmagukban határtalanul megbízó, a saját véleményüket abszolút igazságnak tekintõ „zöldekkel” ellentétben) tudományos alapokon állunk, eddig azt mondtuk, hogy fogalmunk sincs róla, mekkora az emberi tevékenység hatása a globális klímára, ezért jobb félni, mint megijedni. Elrémisztõ számokat ismerünk ugyanis az üvegházgázok, a szén-dioxid és a metán antropogén kibocsátásáról, csak azt nem tudjuk, hogy mekkora az a természetes emissziója ezeknek a gázoknak, amelyhez képest az emberi kibocsátás tényleg elrémisztõ vagy nem is olyan elrémisztõ, esetleg egészen elhanyagolható. Az üvegházgázok természetes emissziójának a mennyiségérõl még egészen durva nagyságrendi becslésünk sincs. Nem tudjuk, hogy az összemérhetõ-e az emberi kibocsátással, vagy annál kevesebb, vagy annál több, vagy esetleg annál olyan sokszorosan több, hogy ahhoz képest az emberi kibocsátás elhanyagolható. Még a vulkáni és utóvulkáni területek szén-dioxid-kibocsátását se mérte fel globális méretekben senki, nemhogy a talaj, a tenger, a tengerfenék, a mélységi kõzetek élõvilágáét. Az utóbbiról még azt se tudjuk, hogy mekkora biomasszát jelent, nemhogy az élettevékenysége részleteit ismernénk. A trópusi esõerdõkben és a szubarktikus tajgákban még azt se tudjuk, mekkora a mocsarak területe, nemhogy a metánkibocsátásukat ismernénk. A tundrákról azt is alig tudjuk, évente mennyi ideig funkcionálnak élõ, metántermelõ mocsárként. A vadon élõ kérõdzõknek még az egyedszámát is csak nagyon közelítõleg ismerjük, nemhogy a metántermelésüket.
A durván ezer évvel ezelõtti, a jelenleginél jóval melegebb idõszak már azt jelezte, hogy az emberi tevékenység hatása nélkül is a jelenlegi fölé emelkedhet a hõmérséklet. A tetejébe még a középkori kis jégkorszak és a naptevékenység összefüggésébõl még azt is tudjuk, hogy a Nap aktivitásának nagyon kis változása is nagyobb hatással lehet a Föld klímájára, mint bármilyen emberi tevékenység. Ez a mostani felfedezés pedig minden kétséget kizáróan mutatja, hogy a Föld klímaváltozásait az emberi tevékenységtõl független tényezõk határozzák meg.
A kutatási eredménybõl levonható következtetés tehát az, hogy indokolatlan a pánik az üvegházgázok emberi kibocsátása miatt. Az üvegházgázok elleni harc helyett inkább egy vele sok szempontból párhuzamos tevékenységre kéne az erõnket összpontosítanunk: a fosszilis energiahordozókkal való takarékosságra. Ezek az energiahordozók ugyanis belátható idõn belül tényleg kifogynak. Messze nem olyan hamar, mint amivel a „zöldek” riogatnak. Õk húsz éve húsz évre tették a kifogyást, tehát, ha igazuk lett volna, már éppen a kifogyás kínjait élnénk. Ehelyett azonban az történt, hogy ma sokkal több az ismert és a mai technológiával kitermelhetõ fosszilis energiahordozó, mint húsz éve volt az akkor ismert és az akkori technológiával kitermelhetõ. Pedig a legnagyobb készlethez, a tengerfenék metán-hidrátjához még hozzá se tudunk nyúlni. Majd, ha szorít a cipõ, annak a kitermelési technológiáját is kidolgozzák. Most megint húsz éves kifogyással riogatnak a „zöldek”. Könnyû megjósolni, hogy a mostani jóslatukkal is felsülnek. (Bár ezt nem szokták elismerni, a be nem vált jóslataikról gondosan elfeledkeznek.) Mindennek ellenére elõbb-utóbb ezek az energiahordozók kifogynak. Hogy a kifogyásukat késleltessük, ugyanazt kell tennünk, amit eddig a „globális felmelegedés” miatti pánik diktált: alternatív, megújuló energiaforrásokat kell használatba venni, és, amíg a termonukleáris energiaforrást uralmunk alá nem tudjuk hajtani, addig minden veszélye dacára fokoznunk kell az uránhasadás energetikai befogását, egyre több nukleáris erõmûvet kell építenünk.
2009. december 30.
Nature News, 16 December 2009,
http://www.nature.com/news/2009/091216/full/news.2009.1146.html
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza környezetünk híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |