Válas György tudományos és mûszaki hírei
Környezetünk

Felgyorsult a geomágneses pólus vándorlása

 

Most, hogy nem találtak eléggé fenyegetõ kisbolygót, a földmágnesség változásával riogatja borzongani szeretõ publikumát a dilettánsan szenzációhajhász bulvársajtó. Azt akarják elhitetni, hogy átfordulóban van a Föld mágneses tere, és az átfordulás idején hosszú ideig semmi sem fog bennünket megvédeni a világûrbõl jövõ sugárzásoktól. Ez, persze, úgy nem igaz, ahogy van. Mi hát az igazság? Annyi igaz, hogy a legutóbbi évek megfigyelései jelentõs változásokat tártak fel a geomágneses tér jellemzõiben, és errõl tudományos kutatók beszámoltak nemrég egy szakmai konferencián.

Elõször is, a múlt századhoz képest jelentõsen felgyorsult az északi mágneses pólus régóta jól ismert vándorlása. (A déli mágneses pólus mélyen bent van az Antarktisz kontinentális belsejében. A helyzetérõl nincsenek olyan régi adatok, mint az északiéról, és ma is kevésbé figyelik a helyzetét.)

Az északi mágneses pólust elsõként James Ross, a neves sarkkutató érte el 1831-ben, miközben a hajója négy évre befagyott a jégbe. (James Ross nevét az Antarktiszon beltenger, jégpajzs és sziget örökíti meg.) Akkor a mágneses pólus Kanada szárazföldi részéhez közel, abban a tengerszorosban helyezkedett el, amelyet azóta James Ross szorosnak hívunk.

73 évnek kellett eltelnie, hogy másodikként Roald Amundsen ismét elérje a mágneses pólust. Õ azt a Ross-szoros partján, a Boothia-félszigeten találta meg. Majd háromnegyed évszázad alatt mindössze mintegy 50 kilométerrel vándorolt el. Ez a csekély elmozdulás is tudományos bizonyítékot szolgáltatott azonban arra, hogy a mágneses pólus vándorol.

A 20. században a vándorlás egyszer csak felgyorsult. 1948-ban már több száz kilométerrel északabbra, a Prince of Wales szigeten találták meg a mágneses sarkot. Ekkor kezdõdött meg a pólus helyének néhány évenkénti rendszeres lokalizálása. 1962-re átjutott az Északnyugati átjárót alkotó tengerszorosok északi oldalára, a Bathurst-szigetre, ahol hosszabban idõzött, még 1972-ben is ezen a szigeten volt. Ezután azonban a vándorlása hirtelen meglódult. A 20. század elsõ háromnegyed részében átlagosan 10 kilométert tett meg évente, a negyedik negyedben azonban 40-et. 1994-ben az Ellef Ringnes szigeten találták, ahol elhagyta a kanadai arktikus archipelágot. 2001-ben már messze kint járt a nyílt Arktikus-óceánon, messze elhagyva a 80. szélességi fokot. Most 600 kilométerre van Resolute Bay városától, amelynek a jelszava: „a világ vége nem Resolute Bayben van, de már ide látszik”.

Ha ilyen tempóban vándorol tovább a pólus, néhány évtized alatt Kanadából átjuthat Szibériába. Mit jelent ez Magyarországnak? Azt, hogy a mágneses iránytû másfél évszázadon át szinte változatlan korrekciója elõbb lenullázódhat, majd elõjelet válthat. Amióta Magyarországon az iránytût iskolában tanítják, azóta a földrajzi észak mindig néhány fokkal keletre volt attól az iránytól, ahova a mágneses iránytû mutat. Ha olyan tempóban vándorol tovább a pólus, ahogyan most, akkor hamarosan nyugatra kellhet korrigálni. A tájolókba beépített állandó korrekció helyett évente meg kell majd tudnunk (például az Internetrõl), hogy mennyi az aktuális korrekció. Más problémánk azonban a felgyorsult vándorlásból nem lesz.

A másik változás, hogy a 19. század óta mintegy 10%-kal csökkent a Föld mágneses tere. Ettõl sem kell azonban pánikba esnünk. A folyton változó erõsségû geomágneses tér ugyanis jelenleg nagyjából a kétszerese a millió éves átlagnak. A gyengülés tehát csak közeledést jelent a normális állapothoz.

Mi a helyzet a földmágneses tér esetleges átfordulásával? A mágneses tér rendszertelen (vagy eddig fel nem ismert rendszerû) idõközönként, átlagosan 300 000 évenként átfordul, vagyis az északi és a déli pólus helyet cserél. Ez legjobban az óceáni hátságok környezetében figyelhetõ meg. Ott ugyanis az egymástól eltávolodó kéreglemezek között folyékony magma tör fel, és megszilárdulásakor abba „belefagy” az éppen aktuális mágneses tér. Felmérve tehát egy keresztszelvényben a kõzetek mágnesezettségét, meghatározható, hogy mikor merre irányult a geomágneses tér. Legutóbb 780 000 éve cseréltek helyet a pólusok, ettõl tehát akár be is következhet már a következõ átfordulás. Csakhogy a közelgõ pólusváltás elõjele nem a mágneses tér gyengülése, hanem a kaotikussá válása lenne.

Maga az átfordulás több évezredig is eltarthat. Ha ezalatt nullára csökkenne a mágneses tér, és megszûnne a külsõ sugárzás elleni védelem, akkor néhány százezer évenként kihalna a földi élet. Már ebbõl is látható, hogy nem ez az átfordulás valós forgatókönyve.

A mai elképzelés szerint a Föld mágneses terét az olvadt vasötvözetbõl álló külsõ mag mozgása, örvénylése kelti. A mozgás, örvénylés forrása a szilárd belsõ mag forgása és hõátadása. A Kaliforniai Egyetem kutatói számítógépes modellt szerkesztettek a külsõ mag örvénylésére, és a geomágneses tér keletkezésére. A lefuttatott modell szerint az idõnkénti pólusváltás szükségszerû. Ez a szükségszerû váltás azonban nem a mágneses tér elgyengülésén és újra felépülésén keresztül megy végbe. Ehelyett az történik, hogy a nyugalmi periódusokban alapvetõen dipólus jellegû tér bonyolultabbá válik. Kvadropólus, hexopólus, sõt, akár oktopólus jellegû tagok válnak dominánssá, ráadásul ezek a többlet pólusok nem egyenletesen oszlanak el a gömbfelületen. Összevissza jelennek meg és tûnnek el hol déli, hol északi mágneses pólusok a Föld legkülönbözõbb részein, a mágneses tér kaotikussá válik, miközben az intenzitása alig változik, a világûrbõl jövõ részecskesugárzások elleni mágneses pajzs megmarad. Összevissza jelenhet meg sarki fény a legváratlanabb helyeken. A mágneses iránytû teljesen használhatatlanná válik, ez azonban a rohamosan terjedõ GPS korában elviselhetõ. Más észrevehetõ hatása pedig nincs a változásnak. Néhány ezer év múltán azután újra lecsendesedik, dipólussá rendezõdik a Föld mágneses tere, csak akkor már ellenkezõ polaritással.

Nem tudhatjuk, mikor köszönt ránk a legközelebbi pólusváltás, egyelõre semmi jele nem látszik, pánikra azonban akkor sincs okunk, ha mégis bekövetkezne.

2003. december 31.

Science @ NASA, December 29, 2003,
http://science.nasa.gov/headlines/y2003/29dec_magneticfield.htm?list875447


Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.

E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.

 

Vissza környezetünk híreinek tartalomjegyzékére
Vissza a hírek tartalomjegyzékére Vissza Válas György honlapjára Válas György tematikus internet-katalógusa