Az anyag meglepõen új formáját fedezték fel a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói. Kiderítették, hogy a szilárd, kristályos hélium-4 bizonyos szempontból úgy viselkedik, mintha szuperfolyékony lenne.
A kutatók porózus üvegbõl készített korongot itattak át a héliummal, és 60 atmoszféra nyomáson hûtötték. A korongot a középpontjánál felfüggesztették, és torziós ingaként ide-oda forgatták. 0,175 Kelvin környékén egyszer csak könnyebben kezdett forogni a korong, mintha lecsökkent volna a tömege. Pont ez történik akkor, ha a korongban cseppfolyós hélium van, és az szuperfolyékonnyá válik. Csakhogy ezen a hõmérsékleten és nyomáson a hélium már szilárd, kristályos, igaz, könnyen összenyomható.
A kutatók szerint az történik, hogy ezen a hõmérsékleten a héliumatomok egy része már nem vesz részt a korong forgásában, hanem, egy helyben maradva, akadálytalanul hatol át a forgásban részt vevõ atomok között. Így a forgó tömeg valóban lecsökken.
Az anyag ezen meglepõ új állapotának a kísérletet végzõk a supersolid nevet adták, ami tükörfordításban azt jelentené, hogy szuperszilárd, pedig hát nem a szilárdsága szuper, hanem a viselkedése a szuperfolyékonyságra emlékeztet.
2004. január 25.
Nature Science Update, 15 January 2004,
http://www.nature.com/nsu/040112/040112-7.html
National Science Foundation Office of Legislative and Public Affairs Press Release, NSF PR 04-05, January 14,2004,
http://www.nsf.gov/od/lpa/news/04/pr0405.htm
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi
tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos
célra szabadon használható, de bárminemû (akár
közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre
irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ
külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
| Vissza az anyagtudomány és vidéke híreinek tartalomjegyzékére | ||
| Vissza a hírek tartalomjegyzékére | Vissza Válas György honlapjára | Válas György tematikus internet-katalógusa |